bőrbetegség címkével jelölt bejegyzések

májfoltok jellemzően az arcon alakulnak ki

Mennyiben függ a kortól a májfolt kialakulása?

A májfoltot a köznyelv nevezi egyebek mellett napfoltnak is. Ezek a bőrön megjelenő, éles határvonalú pigmentfoltok a test bármely pontján megjelenthetnek, de kialakulások elsősorban az arc területein jellemző.

Mitől függ a májfolt kialakulása?

Alapvetően hátterében számos egészségügyi probléma állhat, de nem ritka az sem, hogy egyszerűen a sokéves napsugárzás hatására jelentkezik az elöregedő bőrön.

Fiatalokat nem érinti a májfoltok kialakulásának problémája?

A májfolt megjelenése pubertáskor előtt egyáltalán nem jellemző, azonban tinédzserkortól a legkülönbözőbb élettani hatásokra megjelenhet. Fiatalok körében elsősorban a hormonális változások, illetve az esetleges hormonzavarok állhatnak a háttérben, ennek megfelelően nem ritka, hogy tinédzserkorban vagy terhesség alatt jelentkezik ez a típusú bőrpigmentáció.
Utóbbi esetben, azaz a terhesség alatt jelentkező májfoltok esetében a kezelés nem szükséges, ugyanis az ilyen jellegű bőrelváltozás a szülést követően néhány hónap alatt teljes mértékben felszívódik.

40 év felett egyre gyakoribb a májfoltok megjelenése

Összességében tehát elmondható, hogy fiatalkorban is kialakulhatnak májfoltok a bőrön, azonban negyven esztendős kor felett ennek az esélye nagymértékben növekszik. Az oka az, hogy az idő múlásával bőrünk fokozatosan veszít rugalmasságából, ráadásul a bőr színéért felelős melanin eloszlása is megváltozik. Ennek köszönhetően a májfoltok jellemzően idősebb korban jelentkeznek, általában a napsugárzásnak nagymértékben kitett bőrfelületeken, tehát az arcon, az alkaron, valamint a kézfejen. Fontos azonban, hogy bár nem esztétikus, a májfolt teljes mértékben ártalmatlan és hosszú idő elteltével sem mutat semmiféle rosszindulatú elváltozást.

 

 

májfolt

Mitől alakulhatnak ki a májfoltok?

Májfoltnak nevezzük azokat a halványbarna, az esetek jelentős részében szimmetrikusan jelentkező, éles szélű pigmentfoltokat, melyek általában a homlokon, az arcon, illetve a száj körül alakulnak ki a legkülönbözőbb hatások nyomán.

Az ilyen pigmentfoltok kialakulása az esetek 90%-ban a nőket érinti. Érdekessége, hogy a betegségre, a májfolt kialakulására való hajlam az esetek 30%-ában öröklött.

A terhesség miatt is alakulhatnak ki májfoltok!

A májfoltok az esetek jelentős részében terhesség alatt jelentkeznek, gyakorlatilag a hormonváltozásokat kísérő tünetként. Az így kialakult pigmentfoltok jellemzője, hogy általában a terhesség középidejében jönnek létre, azonban kezelésük nem szükséges, hiszen a szülést követően néhány hónap alatt, teljes mértékben spontán visszafejlődnek.

Májfolt kialakulást okoznak a hormonális zavarok

A májfoltok kialakulása a terhesség időszakában is a hormonális változásokra vezethető vissza. Ugyanígy májfoltok kialakulásához vezethetnek a legkülönbözőbb hormonális zavarok, ami azt is jelenti, hogy az ilyen pigmentfoltok megjelenésének hátterében többek között hormonális zavarok állhatnak. A májfolt megjelenése együtt járhat a menstruációs ciklus zavaraival, de a hátterében állhatnak a méh-, illetve a petevezetékek különböző megbetegedései éppúgy, mint a hormontartalmú fogamzásgátlók.

Szintén a hormonális változásoknak köszönhetően általában nem jelentkezik a pubertást megelőzően, de előfordulhat tinédzserkorú lányoknál, csak a száj körül.
Emellett agyhártyagyulladást követően is megfigyelhető jelentkezése.
Ekkor a májfolt a homlokon jelentkezik, úgynevezett vonalas elrendeződésben.

Bőrgomba tünetei

A bőrgomba fertőző bőrbetegség, amely érintés útján terjed, fertőzött bőrfelülettel való direkt kontaktus révén, vagy olyan tárgyak érintésével, amelyek felületén a kórokozók megtalálhatóak.
Nedves és meleg, első sorban sötét helyeken telepszenek meg és szaporodnak a bőrbetegséget okozó gombák, amelyek úgy kerülhetnek a bőrünkre, ha nem tartjuk be az alapvető higiéniai szabályokat.

Bőrgomba tünetei bővebben…